A Svéd komótosan besétált Donna Margherita irodájába. Láthatóan otthonosan, lazán mozgott, de mégis minden mozdulatának kissé színpadias hatása volt. Túlzó volt ez is, szerepnek tűnt, pedig csak ráragadt, hogy szerette jelezni a többieknek, hogy ő több közönséges alkalmazottnál. Ő BARÁT! 

Belehuppant  különálló nagy sötét bőrfotelbe, amit mintha a hatalmas termetére méreteztek voltak. Kényelmes, puha  öreg darab volt, nem illet a többi bútor közé.

Még meg sem szűnt a fotel hullámzása alatta, már nyomta is a szöveget:

•  Mindjárt jön a Főni is! – Még Margheritával szemben sem bírta ki, hogy ne nagyképűsködjön bennfentességével, hogy ő hozzájuk tartozik. Majd választ sem várva, nagyhangon folytatta -  Hallod, ott volt az összes seggfej! Sose megyek ilyen helyre többet! Még enni sem tudtam rendesen!
• Sose voltál még ilyen helyen Thomas, és lehet hogy nem is leszel többet. – mondta Donna Margherita mosolyogva. Gyermekkora óta ismerte és szerette a Svédet, aki a szeretete ellenére is másodpercek alatt fel tudta őrölni a türelmét  a folyamatos panaszkodásával. Nyavalygásban pedig nála sohasem volt hiány. – És ha Jön Antonió, akkor fel is pattanhatsz a helyéről.
• Nekem megengedi, mert engem szeret! – válaszolta pimaszul, és csibészes vigyora jelezte, hogy így is gondolja. Kivételezettnek gondolta magát.

A Svéd helyzete Donna Margherita érkezésével nagyon sokat erősödött. Mindenki tudta róluk, hogy baráti viszonyban vannak, és ezt a férfi ki is használta. Lassan elkezdte kiterjeszteni a befolyását a cégen belül, elkezdett belefolyni olyan ügyletekbe, amihez nem volt köze. Apróságok voltak, de egy erősen hierarchikus alapon működő társaságban már régen a kezére csaptak volna. Az első után. A másodiknál esetleg egy mélyebb betonalapba temetve gondolkozhatott volna el azon, hogy jó ötlet volt? De őt megvédte a főnöke és Donna Margherita barátsága.

Ezt sulykolta mindenkibe a közvetlen viselkedésével velük. Jelezte mindenkinek, én több vagyok mint egyszerű láncszem…

Donna Margherita

A Fa Caldo - Fa Freddo vezetője

Minden Piemonti hölgyek tipikus képviselője. Dél olasz temperamentum, szőke, észak olasz megjelenés. Telt gyönyörű vonzó stílusos  nő. Margherita ki is hangsúlyozta előnyös telt adottságait, minden megjelenése vágyakozó pillantások tömegét keltette életre. Élvezte ezt, szerette kínozni a férfiakat domborulataival.  Most ia ahogy hátradőlt láthatóvá vált szemérmetlenül  mély dekoltázsa. A kopasz izompacsirta nem is  tudta levenni a szemét formás melleiről. Maga volt a csábítás..

Ő volt a főnök, Antonio jobb keze, bizalmasa és barátja.

Hivatalosan csak a Ház vezetése volt a munkája, de mindenen rajta tartotta a szemét, mindenről tudott, és mindent irányított,  ami Atnonióé volt. Imádta a munkáját, hevessége jelezte is ezt mindenki számára. Amikor nem rendesen elvégzett munkával találkozott, abban a pillanatban zengett tőle minden, és mindenki jobbnak látta, ha befogja a száját.

Nem siklott el semmi felett, mindent észrevett, és  nem is hagyott semmit szó nélkül. Nem úriasszonyokra jellemző gyakorisággal használta ilyenkor a vaffanculót! Néha még a főnök is a szemét forgatva menekült előle.  

Ez volt a bölcsebb megoldás.

De ha nem volt probléma, maga volt a megtestesült kedvesség és segítőszándék. Akik igazán ismerték imádták, és tudták, hogy bármilyen nagy is a hangja ha gond van, számíthatnak rá, segíteni fog.

Szeretett a Házban dolgozni, pedig sohasem gondolta hogy egyszer ez lesz a munkája, és hogy Antonió a barátja lesz.

Antonió tudott a múltjáról, és anno gyakorlatilag belezsarolta hogy elfogadja a Ház vezetését. Hiába tiltakozott, megfenyegette, vagy elfogadja az ajánlatot, vagy a sitt.  Nem volt választása, igent mondott, és eladta a lelkét az ördögnek.

Akkor ezerszeresen bánta, hogy makacs volt és bajba került, de ő mindig az érzései szerint döntött. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább így rajta tarthatja a szemét a férfin, és ha a lánya közelébe megy még egyszer, akkor a seggébe lő. Újra. És újra mind a két csőből. És most sikerülni fog újra töltenie is, mert fog tartani otthon tartalék lőszert is. 

Még mindig nem bízott meg teljesen a férfiban, mert a levegőben folyamatosan benne volt, hogy manipulál. 

• Ha gyakoroltad volna a késsel villával való evést, akkor nem maradsz éhen! – szólalt meg egy hang az ajtóból. Az alacsonyabb férfi lépett be vigyorogva, akivel együtt álltak a fogadáson. - De most jobb lenne ha lehúznál, és csinálnád a munkádat. Nemsokára a többiek is megérkeznek. Komoly este lesz. El ne szúrjatok valamit!
• Hagyad már! Mindjárt megyek! Már sínre tettem minden Ne félj, apa kézben tartja a dolgokat!- pimaszkodott Svéd vigyorogva. De elkezdett feltápászkodni már az első szavak után, tudva, hogy nem érdemes De szeretett pimaszkodnia főnökével, mert az nem vette komolyan őt. Ennek hol örült, hol pedig meg volt sértődve miatta. A sértődöttségét csak savanyú vigyora árulta el, amikor szokás szerint alulmaradt vagy a Donnával vagy a főnökével szemben kezdett kötekedésben.
• Bár csak feleannyira tehetséges lennél, mint amilyen nagy a szád! – piszkálta tovább António. Tudta, hogy a Svéd nem szeret veszteni, de visszafeleselni is csak egy határig mer, ezért élvezettel forgatta a kést benne..
• Miért szerinted nem jobban csinálom mint az a kis buzi? Azt tudja, amit én megcsinálok, vagy mondok neki! Mikor rúgod már ki a picsába? – Most már tényleg dühös volt. Ambiciókat ápolt magában, komolyakat. Jelenlegi főnökét akadálynak látta, és benne volt a levegőbe, hogy ha Antónió nem lép, akkor történni fog valami. A Svédet ismerve, valami visszavonhatatlan, és amiből nagyon komoly bonyodalom lesz.
• De jobb vagy. Te vagy a legjobb és egyszer még sokraviszed. Hidd el nekem.

A Svéd gyanakodva szemlélte a főnöke arcát. Nem tudta, hogy ez most megint csak irónia vagy ígéret volt. Kínjában elvigyorodta magát.

• Az a baj veled Főni, hogy sohasem tudom, mikor beszélsz komolyan… De most tényleg, Mikor vezethetem már én a klubbot? Ha én nem rendezem az ügyeket, még semmi sem lenne ma sem.
• Figyelj Thomas - vette át a szót Donna – Holnap megbeszéljük a jövőt. Ha észnél vagy, nem lesz probléma. Mondtam már neked ugye? – hangjában alig halható utalás volt valamire.

António figyelmét elkerülte ez, és nem látta azt sem, hogy Donna és a Svéd hosszú pillanatra nagyon komolyan nézett egymásra.